Ünnepelt a Mechwart

 A szakgimnázium idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját. December 06-án névadójuk, a lakatos inasból lett gyárigazgató születésnapjára szerveztük meg az ünnepséget.

Debrecen alpolgármestere ebből az alkalomból emléklapot adott át az intézmény igazgatójának, dr. Barcsa Lajosnak. Komolay Szabolcs szerint az iskola sikerét a folyamatos megújulásának köszönheti.
- Mindig képes volt reagálni arra a korra, amelyben éppen tevékenykedik. Mindig képes volt megújulni képzésében, szerkezetében és képes volt olyan tudással felvértezett tanulókat kibocsájtani, akik megállták helyüket a munkaerőpiacon - mondta Komolay Szabolcs alpolgármester.

A Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója azt mondta, hogy egy ilyen sikeres, nagy múltú középiskolában tanulni és tanítani is nagy felelősség. Tirpák Zsolt a versenyképes szaktudás fontosságát hangsúlyozta. A DSZC főigazgatója kiemelte, a Mechwart ma igazi, 110 év alatt felépített, meghatározó márkanév. Az itt végzett fiatalok ugyanis képesek megfelelni a versenyszféra és az Ipar 4.0 kihívásainak.

Dr. Barcsa Lajos, az intézmény igazgatója arra emlékeztetett, hogy 110 évvel ezelőtt az alapítók célja is ugyanaz volt, mint most.
- Már az intézmény alapításakor is kiemelt feladatot szántak iskolánknak az elődök, mégpedig azt, hogy ebben a régióban ez az intézmény a gazdasági fejlődés egyik motorja legyen. Ezt várja tőlünk ma is a környezetünk - hangsúlyozta az iskola igazgatója.

Az emlékünnep végén az iskola legeredményesebb diákjait és tanárait köszöntötték.

 

Forrás: www.dehir.hu 

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot