Beregszászi - jó szakmával biztos jövőt lehet építeni

Kiváló szakemberekké váltak a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum egykori diákjai, akik büszkén gondolnak vissza az itt töltött tanulmányi időszakra és örömmel osztják meg élményeiket a leendő elektronikai, informatikai, villamos- és járműipari szakemberekkel. Ők példaként szolgálnak arra, hogy egy jó szakmával igenis biztos jövőt lehet építeni.

nyulimre2– Az érettségi után 1971-ben jelentkeztem az elektronikai műszerész szakmára, az akkor még 127. számú Szakmunkásképző Intézetbe. De már korábban is érdekelt az elektro- és rádiótechnika. Építettem például szirénát, rádiót és modellvasúthoz jelzőlámpákat is. Az akkori képzési előírásoknak megfelelően, az egyik héten három napot jártunk iskolába, a másik két nap gyakorlattal telt egy külső munkahelyen, az ezt követő héten pedig végig gyakorlatoztunk – idézte fel kérésünkre Nyul Imre, az iskola volt tanulója, majd később tanára. – Nagyon jó tanárok tanítottak, közülük hármat emelnék ki, akikre a mai napig jó szívvel emlékszek vissza. Szoboszlai Béla bácsitól (mindenki Béla bácsinak szólította) megtanultam, hogy ebben a szakmában folyamatosan tanulni és fejlődni kell, ő is előttünk tanulta a tranzisztor technikát. Hosszú Kálmán tanár úrtól az anyagok és a technológia fontosságának ismeretét sajátítottuk el. Nagy János tanár úr pedig a digitális technika rejtelmeibe vezetett be. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Izotóplaboratóriumában volt továbbá a gyakorlati munkahelyem, ahol főleg a nyomtatott áramkör tervezését, és a digitális áramkörök építését, tervezését sajátítottam el Bertók Barna elektromérnök jóvoltából. Tanáraim, gyakorlati oktatóim megtanították számomra a pontos, precíz munka fontosságát, amit jól hasznosítottam később is – tette hozzá.

– Igyekeztem mindenre odafigyelni és mindent elsajátítani. Én képviselhettem Debrecent az Országos Szakma Kiváló Tanulója verseny döntőjében a másodévben. A verseny 21 fős mezőnyéből 11. helyezést értem el, egy késedelmes értesítés miatt minden külön felkészülés és felkészítés nélkül. Az év végi záróvizsgáim ötösre sikerültek, így abban az időben, ahogy szokás volt, úgynevezett vörös szakmunkás bizonyítvánnyal „szabadultam” – emlékezett vissza büszkén Imre.

– A katonai szolgálat után a TANÉRT 1. számú Mechanikai Gyáregységében dolgoztam, mint elektronikai műszerész, majd fejlesztőműszerész, később pedig csoportvezetőként. Végül elektromos gyártmányfejlesztőként taneszközöket fejlesztettem: többek között számítógéphez csatlakoztatható taneszközöket is terveztem, fejlesztettem. A gyár megszűnése után kerültem a Beregszászi Pál Szakközépiskolába, ahol először elektronikai gyakorlatokat vezettem, majd elméletet is taníthattam. Mindegyiknél nagyon jól tudtam hasznosítani a korábbi gyakorlati tapasztalataimat. Amikor elindult az iskolában a számítástechnikai oktatás, akkor vállalkoztam, hogy ebbe is beletanulok. Egészen nyugdíjazásomig hasznát vettem az iskolában tanultaknak, megtanították, hogy ebben a szakmában fontos az élethosszig tartó tanulás, a precíz, pontos, biztonságos munkavégzés. A tanításban pedig példaként álltak előttem tanáraim, akik igyekeztek legjobb tudásuk szerint átadni az ismereteket, minden esetben rávilágítva a tananyag gyakorlati hasznosságára. Ez utóbbi valószínűleg azért ragadt meg bennem, mivel mind a három, korábban említett tanárom a gyakorlati életből került az oktatásba, hozzám hasonlóan – részletezte tanári pályája kezdetét.

– Hogy miért javaslom a Beregszászi Pál Technikumot? Mert itt vannak olyan szakmák, amelyeket ha jól elsajátítanak és a gyakorlati oktatást is komolyan veszik, akkor a végzés után a fiatalok nagyon hamar el tudnak helyezkedni, biztos jövőt garantálva maguknak. Illetve az iskolának nagyon jó adottságai vannak, szaktantermekkel, gyakorlati oktatótermekkel, uszodával, nagy tornateremmel és tágas udvarral rendelkezik. Több szakmában pedig komoly, külső gyakorlati helyek is segítik a gyakorlati oktatás sikerességét – zárta gondolatait Nyul Imre.

400 takacskrisztiansiposkristofmtiSipos Kristóf az általános iskolai jelentkezésekor elsősorban szakirányt választott, elektronikát szeretett volna tanulni. A család egyik ismerőse ajánlotta neki a Beregszászit, de csak a véletlenen múlt, hogy végül ott kezdte el tanulmányait.

– Visszagondolva hatalmas szerencsém volt azzal, hogy a Beregszásziba vettek fel, nagyon fontos része lett az iskola a szakmai fejlődésemnek. Szerettem a ide járni, különösen a szakmai gyakorlati órákat találtam érdekesnek és hasznosnak. Emellett fizikából és matematikából is rengeteget fejlődtem, amit különböző házi versenyeken bizonyíthattam is. Hála az iskola elhivatott, segítőkész tanárainak, minden tantárgyból javultak a tanulmányi eredményeim, ami később jól jött az egyetemi jelentkezésemkor. Az osztályban az általános jó hangulatról harminc fiú gondoskodott, így sosem unatkoztunk – emlékszik vissza diákéveire Kristóf.

Budapest, 2018. szeptember 29.
A gyõztes Takács Zoltán (b3) és Sipos Kristóf Balázs (b4) alkotta mechatronika csapat az eredményhirdetésen a 2018-as szakmák Európa-bajnoksága záróünnepségén a Papp László Budapest Sportarénában 2018. szeptember 29-én. A magyar versenyzõk három arany-, három ezüst- és három bronzérmet nyertek a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills Budapest versenyen.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Majd azzal folytatta, hogy az iskola hatására jelentkezett a Debreceni Egyetem Műszaki Kar mechatronika szakára, ahol aztán az elektromos autóépítő csapat tagjaként is többször állhatott dobogóra országos versenyeken. – A szakmák olimpiájának nevezett WorldSkills versenyen 2017-ben Abu-Dhabi-ban kiválósági érmet szereztünk csapattársammal, Takács Zoltánnal Mechatronika szakmában, majd 2018-ban megnyertük az Európa-bajnokságot. Az iskolában tapasztalt segítőkész hozzáállást igyekszem alkalmazni az új versenyzők felkészítésénél (WorldSkills, EuroSkills versenyekre) és a munkám során is – mondta.

– A Beregszásziban szerzett erős alapoknak köszönhetően szereztem meg a mechatronikai mérnöki és okleveles gépészmérnöki diplomáimat az egyetemen. Jelenleg a mechatronika szakma versenyét is szponzoráló FESTO-nál dolgozom támogató mérnök pozícióban, így az ország különböző gyáraiban segítek ipari automatizálást megvalósítani a FESTO termékeinek felhasználásával.

Forrás

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot

×

Kukkants bele iskoláink életébe!

felugroabalak 460460

Megnézem