"A Brassaiban kezdődött..."

A Tankcsapda zenekar dobosát, Fejes Tamást kérdeztük középiskolai emlékeiről. Magyarország legnépszerűbb rockzenekarában játszik és igazi lokálpatrióta, ezer szálon fűződik a cívisvároshoz, egykor a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum diákjaként koptatta az iskola padját.

Ahogy ő fogalmazott, a zene elkerülhetetlen volt az életében. Édesanyja zenetanár volt és anyai ágon minden felmenője rendelkezett valamilyen hangszeres tudással. Tízéves kora óta rockzenét hallgat. A szülei zeneművészeti szakközépiskolában képzelték el a jövőjét, de ő nem akart komolyzenével foglalkozni. A választása az akkor még Landler Jenő Szakközépiskola nevet viselő oktatási intézményre esett, hiszen a zene mellett, az autók és motorok mozgatták meg igazán a fantáziáját. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen a rendszerváltás kellős közepén kezdte középiskolai tanulmányait, ezért vegyes érzelmei vannak, hiszen egyszerre voltak régi és új generációs szemléletű oktatói.

Itt kezdtem férfivá válni”

– Nem voltam a legpéldamutatóbb diák, mint minden kamasz rengeteg csínytevést követtünk el. Már a középiskolai éveim alatt játszottam egy zenekarban. Az akkori igazgatót egy megrovásom alkalmával győztem meg arról, hogy had próbáljunk az iskolában. Megengedte! – kezdte Tamás.

Fejes Tamás (Tankcsapda)
Fotó: DSZC

– Igazán emlékezetes számomra, ha a középiskolai időszakra gondolok, hogy itt hallottam és láttam először a Tankcsapdát, és itt tanultam meg igazán, hogy „minden ember mindenért a tetteivel felel” (Tankcsapda dalból idézve). Emberileg itt kezdtem igazán férfivá válni. Az egykori osztályfőnökömnek, Kónyáné Tóth Máriának sokat köszönhetek. Szerintem ő az első naptól fogva tudta, hogy nem leszek autószerelő. Következes volt, amikor szükségem volt rá, mindig mellettem állt, ha kellett leszidott vagy megdicsért, emberséges és igazságos volt – idézte fel.

Hozzátette, sosem dolgozott a szakmájában, csupán hobbi szinten gyakorolt, de az autók és motorok iránt érzett szenvedélye a mai napig kitart. Egy cseppet sem bánja, hogy végül így alakult a sorsa. Biztos abban, hogy az itt végzett diákoknak igazán ajánlólevelük van, ha a szakmájukban szeretnének elhelyezkedni vagy esetleg a felsőoktatásban tanulnának tovább.

Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikumban következetesség és gyermekközpontúság jellemzi az oktatói és nevelői munkát. Az oktatók alkalmazkodnak tanulóik képességeihez és adottságaihoz, figyelembe véve partnereik és a mindenkori gazdasági környezet iskolával szemben támasztott elvárásait. A munkaerőpiaci igényeket szem előtt tartva rugalmasan modernizálják a szakmai oktatást.

Forrás

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot

×

Kukkants bele iskoláink életébe!

felugroabalak 460460

Megnézem