Mikrobuszt kaptunk

 A jármű oktatási célokat szolgál majd, így azt a DSZC diákjai szétszedhetik és javíthatják, megtanulva a szakmai alapfogásokat. Az átadón Balázs Ákos alpolgármester azt mondta: az önálló, erős gazdaság megteremtéséhez fontos az oktatás és a szakképzés fejlesztése.

Kossa György, az Inter Tan-ker Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át a Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgató asszonyának a mikrobusz slusszkulcsát. A diákok rögtön be is ültek a járműbe. Ők ezen gyakorolhatják majd a szakmai fogásokat.

- Nyugodtan szétszedhetik, összerakhatják, generálozhatják. Minden olyan alapmozdulatot, ami az első egy-két évben szükséges ahhoz, hogy valakiből később egy komoly szaktudással rendelkező autóvillamossági szerelő vagy autószerelő vagy akár más szakirányba, de mindenféleképpen járműhöz kötődő tudást szerezzen meg – nyilatkozta Kossa György.

Balázs Ákos alpolgármester arról beszélt, hogy a város az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett a helyi gazdaság erősítésére és az oktatás fejlesztésére. Mindezt azért, hogy az itt élő fiataloknak biztos jövőt, jó megélhetést biztosítsanak. 

- Ha a fiataloknak jövőképe van, akkor itt fognak családot is alapítani, és ilyen szempontból a város erre is odafigyel.

Nagyon örülnénk neki, hogy ha minél több olyan fiatal lenne, aki Debrecenben tanul, és itt is fog elhelyezkedni, és itt alapít majd családot, hiszen ez a város akkor lesz erős, hogyha erős gazdasága van és erős közössége – hangsúlyozta az alpolgármester.

Tirpák Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a járműipari szakmák iránt folyamatos az érdeklődés, ami látszik a beiskolázási adatokon is.

A DSZC kancellárja szerint az ágazaton belül a buszgyártás speciálisnak számít.

- A buszgyártásnak különleges funkciója és szerepe van, hiszen itt az automatizálás, a ma oly gyakori és mindennapos folyamat kevésbé van jelen. Hiszen olyan technológiai lehetőségek vannak, ahol inkább az emberi erő, a szaktudás kap nagyobb lehetőséget – mondta Tirpák Zsolt.

A vállalat elhozta az új, saját fejlesztésű iskolabuszát is, ami a cég oktatási központja és a DSZC intézményei között a diákok szállításában segít. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a cégnél jelenleg csaknem százan vesznek részt különböző duális képzésekben és ez a szám a  jövőben tovább emelkedik majd. 

 

Forrás: dehir.hu

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot