Ugrás a fő tartalomra

4030 Debrecen, Fokos utca 12.


06-52/437-311

Széchenyi 2020

Hírek


2023. szept. 4.
Beke Ivett

    A Debreceni Szakképzési Centrum 11 intézményében is kezdetét vette a 2023/24-es tanév

    Pályaorientáció, karriertámogatás és a tartami megújulás erősítése – e három pillér jegyében indult el a 2023/24-es tanév a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben. 9. évfolyamon több mint 1700 fő kezdte meg tanulmányait.

    A Debreceni Szakképzési Centrum 11 intézményében is kezdetét vette a 2023/24-es tanév

    A Debreceni Szakképzési Centrum 11 intézményében is kezdetét vette a 2023/24-es tanév. A centrum tanulói létszáma folyamatosan bővül, idénre a kezdeti 7500-ról, több mint 11 ezerre nőtt. 2023-ban több mint 1700 diákot tudtunk beiskolázni. A tanulókat modern, folyamatosan megújuló tanműhelyek segítik a versenyképes tudás elsajátításában, az intézményeink mögött álló erős gazdasági környezet pedig lehetőséget biztosít arra, hogy célt és jövőképet tudjon a DSZC megfogalmazni tanulói számára.

    A Debreceni Szakképzési Centrum két új kollégiummal kezdte meg a tanévet, több mint négyszázzal növelve kollégiumi férőhelyeit. A DSZC szeptember 1-jétől átvette a Postakert u. 7. sz. alatti kollégium épület működtetését (ez korábban a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium használatában állt), a feladatellátásban érintett intézmény a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum, amely szeptember 1-től már Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium néven működik tovább. A másik érintett épület korábban a Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium Újkerti Tagintézményeként működött, ezentúl a Jerikó utcai kollégiumépület, szintén szeptember 1-től, a DSZC égisze alá került. A kollégiumhoz tartozó feladatellátást a Beregszászi Pál Technikum veszi át, így szeptember 1-től az intézmény neve Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégiumra változott.

     

    Tirpák Zsolt, kancellár a tanévindító sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Debrecen modell a gazdasági fejlődésben, és arra törekszünk, hogy a gazdasági fejlődés adta lehetőségeket kihasználva mind inkább modellek legyünk a szakképzésben is, hiszen soha nem látott gazdasági lehetőségek vannak, hogy a szakképzés fejlődjön.” Hangsúlyozta: „a szakképzés csak aktív gazdasági környezetben értelmezhető, hiszen itt tudunk jövőképet, perspektívát ajánlani a fiataloknak” Az idei tanévben három dimenzióban szeretne fejlődni a Debreceni Szakképzési Centrum:

    1.) Pályaorientáció. – Ennek célja, hogy még szélesebb közönség ismerje meg a szakképzésben rejlő lehetőséget, és még szélesebb közösség értse, hogy a szakképzés valódi jövő. A folyamatosan fejlődő gazdasági, technológiai környezetben elengedhetetlen tényező az emberi erőforrás, szakemberekre van szükség, ezt gazdasági partnerei közreműködésével valósítja meg a centrum.

    2.) Karriertámogatás. – A Debreceni Szakképzési Centrum legfontosabb filozófiája, hogy nem elég a fiataloknak szakmát adni és elmélyíteni a szaktudásukat, hanem a munkaerőpiacra kell őket készíteni. A már működő karrierprogramot tovább erősíti a DSZC idén, 9-10 évfolyamon a duális partnerek kiválasztási folyamatának segítése a legfőbb cél, a 11-13. évfolyam között pedig, hogy valóban a számukra legmegfelelőbb munkahelyet találják meg a tanulók. Idén ezt strukturált, átfogó programmal, karrierhetek keretében valósítja meg a DSZC.

    1. Tartalmi megújulás erősítése. – Akkor hiteles a szakképzés, ha tartalmilag a legmodernebb és legújabb tudást tudja átadni, pl. mesterséges intelligencia középpontba helyezése oktatók és tanulók körében is. Kollégiumok: 2 új kollégiummal működik tovább a DSZC, fontos cél, hogy ezek ne csak nevelési terek legyenek, hanem ún. szakkollégiumi rendszer alakuljon ki, amely a gazdasági partnerekhez való kötődést erősítheti majd. De ide tartozik az egészséges életmód ösztönzése is a fiatalok körében, ezért a DSZC csatlakozott a Mozdulj Debrecen! Iskolaprogramhoz. De az intézményi struktúra, intézményfelújítások, ezzel együtt pedig a kiszélesedő gyakorlati terek is a tartalmi megújulást erősítik.

     

    „Modellértékű folyamatok zajlanak a Debreceni Szakképzési Centrumban” – fogalmazott beszédében Dr. Papp László, polgármester, reagálva Tirpák Zsolt kancellár elismerő szavaira . Elmondta, több mint két évtizeddel ezelőtt indult el az a folyamat, amely a debreceni gazdasági folyamatok és a szakképzés professzionális szintű együttműködését célozta meg. Dr. Papp László szerint helyes döntés volt 2015-ben, hogy létrehozták az oktatási kerekasztalt, amelynek részeként valamennyi Debrecenben működő oktatási intézményt fenntartó szervezeti egység vezetője megismerheti a debreceni oktatási piac feltételeit, lehetőségeit. Dr. Papp László kiemelte, a 2015-ös 7500 fős indulás után, idén már több mint 11.300 diák tanul a DSZC rendszerében, amely fontos növekedés, de nem önmagában fontos, hanem azért organikus ez a növekedés, mert ez biztosítani tudja, hogy a diákok értelmes munkalehetőséggel találkozzanak és aztán azokból választani tudjanak. Az elmúlt 10 esztendő arról szólt, hogy hogyan lehet válságállóvá tenni Debrecen gazdaságát – fogalmazott a polgármester, és mára már olyan nagyvállatok kötöztek Debrecenbe, akik a világgazdaság tekintetében is meghatározóak tudnak lenni; a karrierprogramokon keresztül pedig a diákok már a tanulmányaik időszakában kapcsolatba kerülhetnek ezekkel a vállalatokkal. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a termelő vállalatokon túl, a szolgáltató szektor is egyre jelentősebb.

    Dr. Papp László elmondta, strukturális megújításra is szükség van, a DSZC esetében már el is indult a kapacitásbővítés például a kollégiumok tekintetében is. A polgármester úgy véli: fontos, hogy a diákok itt maradjanak Debrecenben, és a város úgy tekint a Debreceni Szakképzési Centrumban tanuló diákokra, mint a város fejlődésének egyik legfontosabb erőforrására.

     

    A tanévindító sajtóeseményen Dr. Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságágának elnöke szerint a közoktatás és szakképzés közötti határvonal sokak számára még mindig nem különült el, a szakképzés egy nagyon jó modell lett az egész magyar oktatási rendszer számára. Dr. Pósán László úgy véli, helyes döntés volt elkülöníteni egymástól közoktatást és a szakképzést, hangsúlyozta, fontos volt a gyakorlati tartalmak visszaépítése, mert azok kardinálisak, és erről szólnak a duális képzések. Az elnök elmondta: Debrecen tekintetben modellértékű dolog az ösztöndíjrendszer, amit már sikerült kialakítani a partnerek közreműködésével, a másik ilyen modellértékű tényező pedig a teljesítményalapú bérezés – ez utóbbi olyan újítás a szakképzésen belül, amely a közoktatásban is alkalmazásra kerül ettől tanévtől. A megyeszékhelyünk adottságai hosszú időre meghatározzák a mozgásterét is, és Debrecen gazdasága nagyon sok lábon áll és egészséges, ez jelenti a szakképzésben dolgozók és tanulók számára a biztos jövőt.  A szakképzési rendszerben számos lehetőség áll már rendelkezésre a továbbmenetelt illetően, mivel a felsőoktatási felvételi rendszer megváltott, egyszerűsödött, és így az intézményeknek is nagyobb lett a mozgásterük, olyan lehetőségeket kínálnak a szakképzésben tanuló fiataloknak, mint pl. a szakmához illő nyári gyakorlat, amellyel plusz pontokat szerezve, még nagyobb eséllyel kerülhetnek be a felsőoktatásba.

     

    Az idei tanév az, amely a köznevelés és a szakképzés tekintetében a tanév rendjében különválik – erről már Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója beszélt a sajtótájékoztatón. Elmondta, azt fontos hangsúlyozni, hogy ennek ellenére sok közös érintési pont is van, a Debreceni Szakképzési Centrum intézményei is végeznek közoktatási feladatokat a szakképzési feladataik mellett, így pl. az érettségiket ugyanazokban az időpontokban bonyolítja a DSZC is, mint a gimnáziumok. Az első félév január 19-én ér véget, emellett a szakképzésben fontos dátum 2024 június 14-e, az összefüggő szakmai gyakorlatok okán, a közneveléssel ellentétben, a DSZC intézményeiben ekkor ér majd véget a tanév. Szeptember 1-jén 1700 kielencedikessel indult el a tanév a 11 intézményben. 18 ágazatban jelentkeztek a diákok, technikumban 23 szakmát, szakképző iskolában pedig 25 szakmát választhattak. A főigazgató rámutatott, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum reagálja le leggyorsabban a város gazdasági folyamatait, a tervek szerint ennek jegyében hamarosan 19-re nő majd az ágazgatok száma.

    Elmondta, a szakmákat, az igényekhez mérten alakítják, emiatt jövőre a kilencedikesek számát is tovább növelné a DSZC, ezért is született meg a döntés a két kollégium átvétele mellett, hiszen a főigazgató rámutatott, a 11 intézményben tanuló kollégisták több mint 50%-a vidéki. Szilágyi Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kollégiumoknak komoly feladatot szán a centrum, - a diákok számára pl. gyárlátogatásokat is szervez majd a DSZC - mert nem csak a létszám, hanem a minőség is kiemelten fontos, annak érdekében, hogy méltóak és megfelelően felkészültek legyenek az iskolákból kikerülő fiatalok a gazdaság számára. Szilágyi Sándor hozzátette, a BMW Group Gyár Debrecen által kiválasztott 100 diák szeptember 18-ától megkezdi tanulmányait az új képzőközpontban, amely egyebek mellett rámutat arra is, hogy a létszámnövekedés mellett egyre korszerűbb környezet és technológia áll a tanulók rendelkezésére, amelyek egyre vonzóvá teszik a centrum intézményeit a
    fiatalok számára.

    GALÉRIA

    A Debreceni Szakképzési Centrum 11 intézményében is kezdetét vette a 2023/24-es tanév

    tanévnyitó (7 of 7).jpg
    tanévnyitó (4 of 7) (1).jpg
    tanévnyitó (3 of 7) (1).jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Mikolás 100 – a Péchy is kiveszi a részét a centenáriumi programsorozatból

    Mikolás 100 – a Péchy is kiveszi a részét a centenáriumi programsorozatból

    Kiállításmegnyitó, ünnepélyes együttműködési megállapodás aláírás, írószercsomag-átadás – sűrű volt a csütörtök délelőtt a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikumban. Mikolás Tibor, Debrecen második világháború utáni építészetének egyik kiemelkedő alakja volt, az ő nevét viseli a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara és a debreceni önkormányzat kezdeményezése, amelybe bekapcsolódott a DSZC intézménye is.

    2024. okt. 10.
    Beke Ivett
    Együttműködésre lépett az OTP Fáy Alapítvány és a Debreceni Szakképzési Centrum

    Együttműködésre lépett az OTP Fáy Alapítvány és a Debreceni Szakképzési Centrum

    Az OTP Fáy Alapítvány célja a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, ezen belül kiemelten a pénzügyi kompetenciáiknak a fejlesztése. Az Alapítvány képzési portfóliója több, mint 100 saját fejlesztésű tananyagból, programból áll, a pénzügyi, gazdasági ismeretek mellett a soft kompetenciák, pályaorientáció és fentarthatóság témákban. Évente közel 50.000 általános és középiskolás diák, valamint fiatal felnőtt vesz részt ingyenes, szemléletformáló képzésein, amelyek gyakorlatorientált, élményalapú oktatási módszertanra épülnek, és mind jelenléti tréningek formájában, mind digitális formában elérhetőek. Az Alapítvány két korszerű, high-tech eszközökkel felszerelt Oktatási és Innovációs Központot is üzemeltet Budapesten, illetve Nyíregyházán, amelyek inspiráló környezetet biztosítanak a képzésekhez. A Debreceni Szakképzési Centrum az elsők között van, akikkel az OTP Fáy Alapítvány együttműködési megállapodást rögzít.

    2024. okt. 10.
    Kovács Szandra
    Egyetemi kitüntetésben részesült a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja

    Egyetemi kitüntetésben részesült a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja

    Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A jeles jubileum alkalmából Pro Facultate és Pro Meritis díjakat adtak át. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja, a mérnökképzésben nyújtott szakmai segítségéért, valamint a pedagógusközösség építésében és a tanárok továbbképzésében végzett elkötelezett munkájáért, továbbá a kar tudománynépszerűsítő és beiskolázási tevékenységének kiemelkedő támogatásáért Pro Meridis díjban részesült. Gratulálunk a kitüntetéshez és további sikeres munkát kívánunk!

    2024. okt. 9.
    DSZC


    KIMIKK
    4IG Nyrt.Alföldi Nyomda Zrt.ALFÖLDI TEJAquaticum Hotel**** - Natura ÉtteremArchline.XPBAUVIV Kft. BDR MédiaBest FMBMWBTBumet Hungary Kft.Bürkle Hungary Kft.Cívis Ház. Zrt.Daniella Kereskedelmi Kft.DEAC-Debreceni Egyetem Atlétikai ClubDebrecen AirportDebrecen BSC KerekasztalDebreceni Campus NP. KH. KFT.Debreceni EgyetemDebreceni Ifjusági HázDéri MúzeumDeufol Hungary Kft. Diehl Aviation Hungary DKV Zrt.dm Kft. Dryvit ProfiDVSC KézilabdaDVSC Labdarugó AkadémiaEDC DebrecenEPAMEurópaRádióFace Media ReklámügynökségFesto Hungary Kft.FISS AutomatikaFLOWSERVEFM90 CampusFőnix Rendezvényszervező Kft.HAJDU Autotechnika Zrt.Hajdú OnlineHajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és IparkamaraHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-bihari NaplóHajdú-Coop Zrt.Hajdúhús 2000 Kft.HedgeHair Kft.HonlapsikerHotel lyciumHUNÉP Zrt.I.K. Hofmann Personal Kft. INTER TAN-KER Kft.Karsol Kft.KeviépKrones Hungary Kft.Manz Gépgyártó Hungary Kft.MÁV Zrt Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen MédiacentrumMédiaworks HungaryMetál-Sheet Kft.MOL MagyarországMVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft.National Instruments Hungary Kft.Neopac Hungary Kft.NKHOerlikonOHOpus TigázOpus TitászPapik Fémmegmunkáló Üzem Kft.Paulik Fafeldolgozó Kft.Rádió1Richter Gedeon Nyrt.Schaeffler MagyarországSemcorpSENSIRIONSMC Hungary Kft.SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. Szib-Ép Kft.Takarék csoportTakarékbank Zrt.Teva Hungarythyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.Trans-Spedtranscosmos Kft.TRENKWALDER OUTSOURCING & HR SERVICESVámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft. HungaryVisdyn Szolgáltató Kft.Vitesco Technologies Hungary Kft.WELDING 2000 Hegesztéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Debreceni Szakképzési Centrum

        4030 Debrecen, Fokos utca 12.

      • Telefon: 06-52/437-311

        E-mail: dszc@dszc.hu

        OM azonosító: 203033

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/008111

        Felnőttképző engedélyszáma:: E/2020/000310


      2024Debreceni Szakképzési Centrum