Hírek
Pénzes László
Elismerés a szakmai munkáért
A Miniszter Elismerő Oklevelében részesült Balázs-Köblös Helén, a Debreceni SZC Irinyi János Technikum szakmai igazgatóhelyettese és Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója.
A Miniszter Elismerő Oklevelét a magas színvonalon végzett szakmai munkáért, fontos szakmai feladatok végrehajtásában szerzett érdemeikért vehetik át a szakképzési szakterületen kiemelkedő tevékenységet folytató oktatók, vezetők. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az oklevelek átadásakor elmondta, jó szakemberek nélkül nincs fejlődés, ez igaz a gazdaságra, a mindennapi életre és a szakképzésre is. – A hazai szakképzés Európa élvonalában van. Ez három dolognak köszönhető, a diákoknak, az oktatóknak és a folyamatban lévő fejlesztéseknek. A ma elismert vezetők azok, akik tudásukkal, tapasztalatukkal és emberségükkel segítik előre diákjainkat, és rajtuk keresztül az egész ország jövőjét. Meggyőződésem, hogy az oktatási rendszer fejlesztése csak akkor lehet sikeres, ha azok, akik benne dolgoznak, megkapják a megfelelő támogatást. A színvonalas munka egyik legfontosabb feltétele, hogy az oktatók és vezetők ne csak elvárásokat, hanem megbecsülést is kapjanak – hiszen a szakma és a munka becsülete alapjaiban határozza meg egy társadalom erejét. Egy ilyen elismerés nemcsak személyes siker, hanem közös üzenet: tisztelnünk kell a szakmát, megbecsülnünk kell a munkát, és nagyra kell értékelnünk mindazt, amit a szakembereink minden nap megtesznek – fogalmazott.
GALÉRIA
Elismerés a szakmai munkáért
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Kérdésekből nem volt hiány
A „Kérdezd a minisztert!” roadshow legutóbbi állomásán a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium aulájában tehették fel kérdéseitek a Debreceni Szakképzési Centrum diákjai Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszternek.
Pénzes László

Stabilitásra és együttműködésre épít 2026-ban is a DSZC
A szakképzés ma nem egy mellékág, hanem a város fejlődésének záloga – ezt mondta hétfőn Dr. Barcsa Lajos alpolgármester a Debreceni Szakképzési Centrum évindító sajtótájékoztatóján, ahol szó volt 2025-ről, célokról és a TOP100-as technikumi rangsorról is.
Beke Ivett

Vásárlási utalványt ért az álomszakma
Decemberben nyereményjátékot hirdettünk TikTok-csatornánkon. A játékosok feladata mindössze annyi volt, hogy bekövessék a DSZC TikTok-oldalát, és megírják kommentben az álomszakmájukat.
DSZC




















