Ugrás a fő tartalomra

4030 Debrecen, Fokos utca 12.


06-52/437-311

Széchenyi 2020

Hírek


2023. ápr. 20.
Beke Ivettt

    Idén is megszervezzük nyári táborainkat

    „Szuperhősök”, „Álmaim otthona”, „Debrecen, az élhető város” – ebből a három tematikából válogathatnak majd az általános iskolások a Debreceni Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyének táboraiban.  Idén négy alkalmat hirdet a centrum, vagyi

    Idén is megszervezzük nyári táborainkat

    A táborok különböző tematikákra épülnek, de mindegyiknek az a legfőbb célja, hogy a tanulók már kisiskolás korukban ismerkedhessenek a Debreceni Szakképzési Centrum szakmáival. A 10-14 éves fiatalok már gyermekkorban nemcsak fogékonyak a digitális világra, de kellő magabiztossággal tudnak már különböző szoftvereket is kezelni, ezeknek a képességeknek az előremozdításában is segíthetnek a DSZC napközis táborai, ahol játszva tanulhatnak a fiatalok.

    A programok beharangozó sajtótájékoztatóján Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja arról beszélt, hogy Debreceni Szakképzési Centrum mindig elkötelezett abban, hogy a diákok jó döntést tudjanak hozni, hogy akik a szakképzést választják ne véletlenszerű, hanem tudatos, jól felépített döntést hozzanak. A kancellár úgy fogalmazott: „a pályaorientációt nem lehet elég korán kezdeni”, a gyerekeknek minél fiatalabb korban a szakképzéssel kapcsolatosan élményeket kell biztosítani, a Digitális Közösségi Alkotóműhely teret tud biztosítani a fiatalok számára a modern technológiával való találkozásra. Tirpák Zsolt kiemelte: a táborok ingyenesek, hogy minden gyermek hozzáférhessen a lehetőségekhez, és, hogy segíthesse szakmai gazdagodásukat, ezzel a DSZC csatlakozik Debrecen „gondoskodó város” szellemiségéhez. A táboroztatások hagyománya, hogy a tábori tér kiszélesedik a terem falai közül, és a diákok a vállalati partnerekhez is ellátogathatnak, ezt idén a DSZC - többek között - kiemelt stratégiai partnerével, a Vitesco Technologies Hungary Kft. közreműködésével valósítja meg. Ez a tábori elem a pályaorientáció fontos része, hogy az üzemi környezetet, gazdasági környezetet, a tudás hasznosulásának terét is megismerhessék a diákok.

    A sajtótájékoztatón Rehó-Kovács Katalin, a Vitesco Technologies Hungary Kft. TMOD koordinátora felhívta a figyelmet, hogy a vállalat örömmel támogatja a Digitális Közösségi Alkotóműhely táborsorozatát és nyitja meg kapuit a lelkes általános iskolások előtt, hiszen ők a jövő szakemberei, jövő tehetségei. A Vitesco fontos stratégiai partnerséget ápol a DSZC-vel, kiemelt célként tekintve a megfelelő gyakorlati tudással felvértezett szakemberutánpótlás biztosítására. Rehó-Kovács Katalin elmondta, a Vitesco 2022 szeptemberében indította el a DSZC-vel közös duális képzését 28 mechatronikai technikussal, azóta pedig még további 10 szintén mechatronikai, illetve 10 elektronikai technikus csatlakozott. Úgy fogalmazott, a műszaki szakmák tanulói iránt hatalmas a verseny a szakmák között, így nagyon szoros együttműködésben kell dolgoznia a szakképzésnek és a vállalatoknak, hogy a megfelelő tanulói létszámok biztosítva legyenek a duális képzésben. A táborozás jó alkalmat biztosít, hogy a látogatás során becsatlakozhassanak a valós ipari tevékenységbe a gyerekek, akiket játékos módon kalauzolnak végig a Vitesco szakemberei az okosgyárban, hogy aztán programozásban és robotgolyó akadálypályán próbálják ki ügyességüket, vagy, hogy VR szemüvegeken keresztül elmerüljenek a virtuális világban.

    Gyöngyné Czene Ágnes, a Digitális Közösségi Alkotóműhely műhelymestere elmondta, nagy öröm látni, ahogy a résztvevő gyerekekből DSZC-s diákok válnak, hiszen már vannak olyan fiatalok, akik a tábor óta a DSZC valmelyik intézményét választották továbbtanulásuk helyszínéül. Egyre nagyobb az érdeklődés, úgy tapasztalják a 10-14 éves korosztályban lévők a legnyitottabbak, legfogékonyabbak ezekre a technológiákra, ezzel együtt pedig a szoftverkezelés elsajátítására. A tábor jó alkalom arra, hogy a megismerhessék a DSZC szakmáit, és ki is próbálhassák magukat egyes területeken. A sajtótájékoztatón a műhelymester ismertette a táborok tematikáit és időpontjait.

     

    Tervezett táborok:

    1. „Álmaim otthona 3D nyomtatással” tábor

    Időpont: 2023. június 26-30

    Időpont: 2023. július 17-21.

    A tábor kulcsszavai: elképzeljük, megtervezzük, kinyomtatjuk, festjük, varrjuk, ragasztjuk. Itt a gyerekeknek lehetőségük lesz, hogy megvalósítsák kicsiben az elképzeléseiket, megtervezhetik milyen tárgyakkal rendeznék be a képzeletbeli otthonukat, a táborban ennek csak a képzelet szabhat csak határt.

     

    2. „Szuperhősök – Digitális történetmesélés” tábor

    Időpont: 2023. július 10-14.

    A tábor lényege, hogy a résztvevő gyerekek elképzelhetik a saját szuperhőseiket, amelyeket a műhelymesterek segítségével megrajzolhatnak, szerkeszthetnek, majd lézervágóval kivágva életre kelthetnek. A feladatok elvégzése közben a gyerekek többféle kompetenciája is fejlődik: a digitális gépek, eszközök megismerésén túl, többek között a helyesírás, a matematikai és mértani ismeretek, a kreatív gondolkodás, a problémamegoldóképesség is játszva fejleszthetők.

     

    3. „Debrecen, az élhető város” tábor

    Időpont: 2023. augusztus 14-18.

    Mit lát egy kis kamasz, hogyan képzeli el a várost, ahol él? Milyen épületek veszik körül, milyen közlekedésre készül a saját városában? – Ebben a táborban ez mind a gyerekek fantáziájára van bízva. A különböző szoftverek segítségével a táborban megtervezhetik a házakat, építhetnek utakat, kialakítják a város fontosabb pontjait, épületeit, felépítve a csoport elképzelt városát.

     

    Tudnivalók:

    • a táborok ingyenesek
    • háromszori étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosított
    • az üzemlátogatásokról külön értesítést fognak kapni a szülők
    • táboronként maximum 12 fő jelentkezésére van lehetőség
    • 10-14 éves korosztály számára ajánljuk

    A foglalkozások minden nap 8-15 óráig tartanak, de 7.30-8.00-ig, délután pedig 15-16 óráig a Digitális Közösségi Alkotóműhely ügyeletet biztosít. A jelentkezés kizárólag a jelentkezési lap és szülői nyilatkozat beadásával érvényes. Ezek honlapunkról jövő héttől lesznek letölthetők, amelyeket kitöltés és aláírás után e-mailben szükséges visszajuttatni az alábbi címek egyikére.

     

    Kapcsolattartó:
    Gyöngyné Czene Ágnes (06 30) 132 7281
    dszcdigitalisalkoto@gmail.com
    gyongyne.agnes@dszc.hu

     

    Helyszín: Debreceni Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelye

                     4024 Debrecen, Burgundia utca 3.

    GALÉRIA

    DKA nyári táborokat beharangozó sajtótájékoztató

    photo-2.jpg
    photo-3.jpg
    photo-6.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Az új szakképzési rendszer első fecskéi

    Az új szakképzési rendszer első fecskéi

    Már csak egy lépcsőfok, a szakmai vizsga választja el a DSZC 13. évfolyamait, hogy frissen végzett technikusként kilépjenek a munkaerőpiacra, vagy, hogy szeptembertől beléphessenek a felsőoktatásba.

    2025. ápr. 29.
    Beke Ivett
    Sztárjaink a döntőben

    Sztárjaink a döntőben

    Több mint 50 szakmában közel kétszáz diák méri össze tudását a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon április 28-án és 29-én Budapesten, ahol a Debreceni Szakképzési Centrum diákjai is megméretnek.

    2025. ápr. 27.
    Pénzes László
    Tehetséges fiatalokért báloztak idén a debreceniek

    Tehetséges fiatalokért báloztak idén a debreceniek

    2025. január 25-én, 5 éves szünet után újra megtartották Debrecen Város Bálját. Az esemény bevételét szokás szerint karitatív célokra ajánlják fel a szervezők.

    2025. ápr. 23.
    Kovács Szandra


    KIMIKK
     Harro Höfliger Hungary Kft.4IG Nyrt.Alföldi Nyomda Zrt.ALFÖLDI TEJAquaticum Hotel**** - Natura ÉtteremArchline.XPBAUVIV Kft. BDR MédiaBest FMBMWBTBumet Hungary Kft.Bürkle Hungary Kft.CATLCívis Ház. Zrt.Daniella Kereskedelmi Kft.DEAC-Debreceni Egyetem Atlétikai ClubDebrecen AirportDebrecen BSC KerekasztalDebreceni Campus NP. KH. KFT.Debreceni EgyetemDebreceni HőszolgáltatóDebreceni Ifjusági HázDebreceni Nyári EgyetemDebreceni Regionális Független VizsgaközpontDebreceni VízműDéri MúzeumDeufol Hungary Kft. Diehl Aviation Hungary DKV Zrt.dm Kft. Dryvit ProfiDVSC KézilabdaDVSC Labdarugó AkadémiaEcoProEDC DebrecenEPAMEurópaRádióFace Media ReklámügynökségFesto Hungary Kft.FISS AutomatikaFLOWSERVEFM90 CampusFőnix Rendezvényszervező Kft.Gravic Hungary Kft.HAJDU Autotechnika Zrt.Hajdú OnlineHajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és IparkamaraHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságHajdú-bihari NaplóHajdú-Coop Zrt.Hajdúhús 2000 Kft.HedgeHair Kft.HonlapsikerHotel lyciumHUNÉP Zrt.I.K. Hofmann Personal Kft. INTER TAN-KER Kft.K&H BankKarsol Kft.KeviépKrones Hungary Kft.Lexus DebrecenMÁV Zrt Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen MBH BankMédiacentrumMédiaworks HungaryMetál-Sheet Kft.MOL MagyarországMozdulj DebrecenMVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft.National Instruments Hungary Kft.Neopac Hungary Kft.NKHOerlikonOHOpus TigázOpus TitászOTP BankOTP Fáy AlapítványPapik Fémmegmunkáló Üzem Kft.Paulik Fafeldolgozó Kft.Rádió1Richter Gedeon Nyrt.RR Donnelley Magyarország Kft.Schaeffler MagyarországSemcorpSENSIRIONSkyways Technics HU Kft.SMC Hungary Kft.SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. Szib-Ép Kft.Tanítsunk MagyarországértTeva Hungarythyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.ToyotaTrans-Spedtranscosmos Kft.TRENKWALDER OUTSOURCING & HR SERVICESVámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft. HungaryVisdyn Szolgáltató Kft.WELDING 2000 Hegesztéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Debreceni Szakképzési Centrum

        4030 Debrecen, Fokos utca 12.

      • Telefon: 06-52/437-311

        E-mail: dszc@dszc.hu

        OM azonosító: 203033

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/008111

        Felnőttképző engedélyszáma:: E/2020/000310


      2025Debreceni Szakképzési Centrum