Hírek
DSZC
Magasabb szinten a közös munka
A Debreceni Szakképzési Centrum és a Debreceni Tankerületi Központ együttműködésének köszönhetően megújul a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola melléképülete. A felek a mai napon egyeztettek a projekt részleteiről.

A Szakképzési Centrum és a Tankerültei Központ még az év elején erősítette meg együttműködését, melynek célja a tanulók beiskolázásának és karriertámogatásának fejlesztése. A partneri kapcsolat újabb állomásaként a centrum diákjai ismét kilépnek a tanműhely falai közül és munkájuknak köszönhetően újjáéled Debrecen-Józsa egyik általános iskolájának melléképülete.
– Debrecenben tanulni, majd a város oktatási intézményeiben, élesben gyakorolni a tanultakat mindig plusz hozzáadott értéket képvisel – mondta a melléképület megtekintésekor Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere. – Nagyon hálásak vagyunk mind az oktatóknak, mind a diákoknak a segítségnyújtásért és szeretnénk a későbbiekben is folytatni közös munkát, hiszen tennivaló mindig akad, a szakképzési centrum személyében pedig egy nagyon jó partnerrel dolgozhatunk együtt – tette hozzá.
– Ahogy azt kancellár úr is elmondta korábban, fontos az, hogy a város oktatási intézményeinek fenntartói együttműködjenek, hiszen jelen esetben a szakképzésben tanuló diákok úgy tanulják és gyakorolják a szakmájukat, hogy közben akár a tankerületnek is segítenek. Mondhatjuk, hogy így ér körbe a városban az oktatás: a tankerület diákjai később a szakképzésben folytatják tanulmányaikat, majd kiemelt szerepet vállalnak az oktatási intézmények felújításánál – emelte ki Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója.
Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja beszédében hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a centrumban tanuló fiatalok a tanműhelyekből kilépve is gyakorolhassák a szakmájukat. – Mi nagyon örülünk ennek az élő munkának, a városért, a közös szervezeteinkért tett erőfeszítések mindig megérik a befektetett energiát, és Debrecen épp arról híres, hogy összefog és összetart. A tankerülettel nagyon szoros együttműködésben dolgozunk, gyorsan valósítunk meg közös projekteket, ennek jó példája a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola melléképületének külső felújítása, melyet szeptemberben kezdenek meg Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola tanulói az oktatóik vezetésével – fogalmazott a kancellár.
GALÉRIA
Magasabb szinten a közös munka



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kézzelfogható jövő
Teljesítménymérő- és szervizlabor, gyakorlati feladatok - első kézből kaptak információkat a Debreceni Egyetem Műszaki Karának képzéseiről a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium tanulói, hétfőn, az intézmény karrierhetének nyitóprogramján.
Beke Ivett

Huszonöt év után valóra vált egy álom
Róbert felnőttként tanult ki egy szakmát.
Szőgyényi Adrienn

Kiütő-fieszta a Beregszásziban
Mozgás, élmény, közösség - ezek mentén zajlott a Mozdulj, Debrecen! Amatőr Kiütő Bajnokság középiskolai fordulója, csütörtökön, több mint 200 diák részvételével. Az eseménynek a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium tornaterme adott helyet.
Beke Ivett




















