Ugrás a fő tartalomra

4030 Debrecen, Fokos utca 12.


06-52/437-311

Széchenyi 2020

Hírek


2024. máj. 22.
Pénzes László

    Főszerepben az erő és a kitartás

    Országosan is egyedülálló megmérettetésre hívta a „fitnesztermekben edződött” középiskolásokat a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum: vármegyei Crossfit versenynek adott otthont az intézmény tornaterme.

    Főszerepben az erő és a kitartás

    A sportesemény immár évtizedes múltra tekint vissza, a szervezők célja pedig, hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak a jó erő-állóképeséggel és gyorserővel rendelkező diákok számára.

    – Azért is nagy büszkeség számunkra a Brassai Cross, mert annak idején a mi kollégáink álmodták meg és hívták életre, az esemény létjogosultságát pedig a több, mint 10 éves múlt is jól mutatja – fogalmazott a verseny megnyitóján Demeterné Orosz Erzsébet, a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum igazgatója. Kiemelte, külön öröm, hogy idén első alkalommal lányok is neveztek a megmérettetésre, hiszen nagyon erős a mezőny és a fiataloknak szükségük lesz minden erejükre, tudásukra és kitartásukra.

    – Egy olyan hiánypótló rendezvény ez, amire mindig örömmel jövök, hiszen nem csupán a diákok, de a város sportéletét is színesíti. Nagyon hálásak vagyunk mind a szervezők, mind az iskola támogató munkájáért – mondta köszöntőjében Kovács István, az Ifjúsági és Sportbizottság (DMJV Polgármesteri Hivatala) referense.

    – Az idei évben Hajdú-Bihar vármegyéből és Tiszaújvárosból összesen 10 csapat érkezett 40 diákkal, akik 7 feladatban mérik össze erejüket és állóképességüket – emelte ki Szabó Gábor, a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum testnevelője. Hozzátette, a fiataloknak közel 120 ismétlést kell megcsinálnia a feladatok elvégzéséhez, erre azonban csak azok képesek, akik jól felkészültek és rendszeresen végeznek edzésmunkát a hétköznapokban.

    A versenyt Debrecen Megyei Jogú Város Kulturális Osztálya, a Corpus Fitness - Debrecen egyetlen 24 órás fitness terme, a BeStrong Kondipark és a CFD Fitness szponzorálta.

     

    Helyezések:

     

    Csapatversenyben:

    1. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
    2. Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum II.
    3. Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium
    4. Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum I.
    5. Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
    6. Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
    7. Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum
    8. Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
    9. Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Technikum
    10. Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum

     

    Egyéni versenyben:

    1. Bence Márton - Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
    2. Kozicska Szilárd - Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
    3. Nagy Antal - Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum I.

    GALÉRIA

    Főszerepben az erő és a kitartás

    DSC_1231.jpg
    DSC_1161.jpg
    DSC_1142.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Az új szakképzési rendszer első fecskéi

    Az új szakképzési rendszer első fecskéi

    Már csak egy lépcsőfok, a szakmai vizsga választja el a DSZC 13. évfolyamait, hogy frissen végzett technikusként kilépjenek a munkaerőpiacra, vagy, hogy szeptembertől beléphessenek a felsőoktatásba.

    2025. ápr. 29.
    Beke Ivett
    Sztárjaink a döntőben

    Sztárjaink a döntőben

    Több mint 50 szakmában közel kétszáz diák méri össze tudását a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon április 28-án és 29-én Budapesten, ahol a Debreceni Szakképzési Centrum diákjai is megméretnek.

    2025. ápr. 27.
    Pénzes László
    Tehetséges fiatalokért báloztak idén a debreceniek

    Tehetséges fiatalokért báloztak idén a debreceniek

    2025. január 25-én, 5 éves szünet után újra megtartották Debrecen Város Bálját. Az esemény bevételét szokás szerint karitatív célokra ajánlják fel a szervezők.

    2025. ápr. 23.
    Kovács Szandra


    KIMIKK
     Harro Höfliger Hungary Kft.4IG Nyrt.Alföldi Nyomda Zrt.ALFÖLDI TEJAquaticum Hotel**** - Natura ÉtteremArchline.XPBAUVIV Kft. BDR MédiaBest FMBMWBTBumet Hungary Kft.Bürkle Hungary Kft.CATLCívis Ház. Zrt.Daniella Kereskedelmi Kft.DEAC-Debreceni Egyetem Atlétikai ClubDebrecen AirportDebrecen BSC KerekasztalDebreceni Campus NP. KH. KFT.Debreceni EgyetemDebreceni HőszolgáltatóDebreceni Ifjusági HázDebreceni Nyári EgyetemDebreceni Regionális Független VizsgaközpontDebreceni VízműDéri MúzeumDeufol Hungary Kft. Diehl Aviation Hungary DKV Zrt.dm Kft. Dryvit ProfiDVSC KézilabdaDVSC Labdarugó AkadémiaEcoProEDC DebrecenEPAMEurópaRádióFace Media ReklámügynökségFesto Hungary Kft.FISS AutomatikaFLOWSERVEFM90 CampusFőnix Rendezvényszervező Kft.Gravic Hungary Kft.HAJDU Autotechnika Zrt.Hajdú OnlineHajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és IparkamaraHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságHajdú-bihari NaplóHajdú-Coop Zrt.Hajdúhús 2000 Kft.HedgeHair Kft.HonlapsikerHotel lyciumHUNÉP Zrt.I.K. Hofmann Personal Kft. INTER TAN-KER Kft.K&H BankKarsol Kft.KeviépKrones Hungary Kft.Lexus DebrecenMÁV Zrt Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen MBH BankMédiacentrumMédiaworks HungaryMetál-Sheet Kft.MOL MagyarországMozdulj DebrecenMVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft.National Instruments Hungary Kft.Neopac Hungary Kft.NKHOerlikonOHOpus TigázOpus TitászOTP BankOTP Fáy AlapítványPapik Fémmegmunkáló Üzem Kft.Paulik Fafeldolgozó Kft.Rádió1Richter Gedeon Nyrt.RR Donnelley Magyarország Kft.Schaeffler MagyarországSemcorpSENSIRIONSkyways Technics HU Kft.SMC Hungary Kft.SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. Szib-Ép Kft.Tanítsunk MagyarországértTeva Hungarythyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.ToyotaTrans-Spedtranscosmos Kft.TRENKWALDER OUTSOURCING & HR SERVICESVámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft. HungaryVisdyn Szolgáltató Kft.WELDING 2000 Hegesztéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Debreceni Szakképzési Centrum

        4030 Debrecen, Fokos utca 12.

      • Telefon: 06-52/437-311

        E-mail: dszc@dszc.hu

        OM azonosító: 203033

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/008111

        Felnőttképző engedélyszáma:: E/2020/000310


      2025Debreceni Szakképzési Centrum