Ugrás a fő tartalomra

4030 Debrecen, Fokos utca 12.


06-52/437-311

Széchenyi 2020

Hírek


2022. máj. 5.
Pénzes László
  • Szakképzés
  • DSZC
  • Digitális Közösségi Alkotóműhely

Idén is megszervezi nyári táborait a Debreceni Szakképzési Centrum

A tavalyi évben tapasztalt hatalmas érdeklődés nyomán idén is nyári táborokban vehetnek részt az érdeklődő gyerekek, akik a centrum Burgundia utcai telephelyén lévő Digitális Közösségi Alkotóműhelyben ismerkedhetnek meg modern technológiai eszközökkel.

Idén is megszervezi nyári táborait a Debreceni Szakképzési Centrum

– Nagyon fontosnak véljük, hogy a szakképzés népszerűsítését napirenden tartsuk. Ennek sokféle lehetősége és fóruma van, lehet egy tájékoztató előadás, egy konferencia, de nagyon hatékonynak ítéljük a nyári táborokat is – mondta Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja a táborok részleteit ismertető sajtótájékoztatón. Hozzátette, a Debreceni Szakképzési Centrumban az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt a tanulói létszám, egyre sikeresebbek a beiskolázások és drasztikusan csökkent a lemorzsolódás száma, különösen a kilencedik évfolyamokon. – Ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akik a szakképzést választják, egyre tudatosabban jelentkeznek intézményeinkbe. Ennek az oka, hogy sok információval rendelkeznek, hiszen a pályaválasztást nem lehet az utolsó percre hagyni, fel kell készíteni rá a gyerekeket. Nagyon fontos, hogy a fiatalok a helyükre kerüljenek és tanulmányaik végén a szakmájukban el is helyezkedjenek. Ezek a mutatók is folyamatosan javulnak, ami annak is köszönhető, hogy már az ötödikes tanulókat is megszólítjuk. Ez a nyári tábor is erről szól: a 10 és 14 év közötti gyerekeknek szervezünk programot a Digitális Közösségi Alkotóműhelyeinkben. A műhelyek célja, hogy a gyerekek aktívan belerázódjanak egy-egy innovációs folyamatba, legyen ez egy 3D nyomtató vagy lézervágó, és szabadon alkossanak. Az idei a második táborunk lesz, a tavalyi évhez képest bővítjük a kínálatunkat. Két alkalommal üzemlátogatáson vehetnek részt a gyerekek: céges partnereink segítségével bemutatunk egy-egy modern gyárat, ahol a műhelyben kipróbálható technológiát üzemi környezetben tekinthetik meg. A tábornak célja az is, hogy a szülőknek segítsünk és a gyerekek nyári programját támogassuk és bővítsük, hiszen Debrecen egy élhető és gondoskodó város, sok szülő pedig a nyári szünet előtt picit tanácstalan, hogy mit fog tenni a gyermeke a szünidő alatt. Kollégáink készen állnak arra, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum nagyon izgalmas és élményszerű programmal ajándékozza meg az érdeklődőket – fogalmazott.

A Debreceni Szakképzési Centrum három digitális alkotóműhellyel rendelkezik: egy a központ Burgundia utcai telephelyén, egy a Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, míg egy a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumban található. A tábor a Burgundia utcai telephelyen kap helyet. – Az elmúlt évek azt mutatják, hogy a gyerekek nagyon nyitottak a digitális technikák, eszközök felé. Ezért úgy gondoltuk, hogy olyan programokkal készülünk, amiken nem csupán megnézhetik, hanem használhatják is a gépeinket – mondta Gyöngyné Czene Ágnes, a centrum Burgundia utcai telephelyén található Digitális Közösségi Alkotóműhely műhelymestere. – Három tematikában szervezzük a táborokat. Az elsőn június 27. és július 1. között vehetnek részt a fiatalok, akik egy okosházat építenek majd. Mindannyiunk számára nagyon fontos a Föld, a környezetünk, a természet. Az is meghatározó, hogy mivel tudjuk korszerűbbé, élhetőbbé tenni az otthonunkat, úgy, hogy közben odafigyeljünk arra is, hogy tevékenységünkkel ezekben kárt ne okozzunk. A házak kialakítása 3D nyomtatóval, lézervágóval történik, az „okosságot” pedig programozással tesszük hozzá.

A második táborunkat július 11-15. között tartjuk, témája „Debrecen az élhető város”. Itt a diákok megalkotják jövőbeli városunkat, elgondolkodnak, ki hogyan képzeli el Debrecent 10, 20, vagy akár 50 év múlva.  Egy olyan lekicsinyített várost hoznak létre, ahol szívesen élnének. A gyerekek képzelete és ötletei szerint formálódik minden, ezeket keltjük életre a 3D nyomtatóval, lézervágóval és az elektronikával – emelte ki. Az elmúlt évben már tartottak Szuperhősök tábort, amit a visszajelzések alapján a gyerekek nagyon élveztek, így a harmadik hét augusztus 15-19. között e téma köré épül. – A gyerekek maguk alkotják meg a képzeletük szuperhősét, akit különböző erőkkel ruháznak fel. Minden szuperhősnek története van, ezt egy blogbejegyzésben rögzítjük. A hősök a megszületésük után egy társasjáték formájában „megküzdenek” egymással és természetesen a hatalmas erőkkel, a „gonoszokkal”. Itt nincs vesztes, mindenki csak nyerhet, mert a foglalkozások alatt a gyerekek megtanulják kezelni az eszközeinket, különböző kompetenciáik fejlődnek, és a végén a hősök nagy barátságokat kötnek – mondta a szakember. Hozzátette, a táborok idén is ingyenesek lesznek, háromszori étkezést biztosítanak a gyerekeknek, ami a tízórait, ebédet és uzsonnát foglalja magába. – A terem befogadóképessége miatt táboronként maximum 12 fő jelentkezését tudjuk fogadni és a 10-14 éves korosztály számára ajánljuk. A foglalkozások 8-15 óráig tartanak, de ahogyan az előző évben is, ügyeletet biztosítunk reggel fél nyolctól, délután pedig 15-16 óráig. A táborokba jelentkezni jelentkezési lap és szülői nyilatkozat beadásával lehet, melyek hamarosan letölthetők lesznek a Debreceni Szakképzési Centrum honlapjáról. Ezeket kitöltés és aláírás után e-mailben kérünk visszajuttatni – összegezte.

Kapcsolódó sajtóanyagok:
Dehír | HAON | Cívishír

GALÉRIA

DKA nyári táborokat beharangozó sajtótájékoztató

pic-9.jpg
pic-3.jpg
pic-6.jpg

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


DKA műhelylátogatás

DKA műhelylátogatás

Általános iskolások látogatták meg pénteken a Burgundia utcai Digitális Közösségi Alkotóműhelyünket.

2021. júl. 2.
DSZC
Hatalmas az érdeklődés a DKA nyári táborai iránt

Hatalmas az érdeklődés a DKA nyári táborai iránt

A Kreatív táborba továbbra is várjuk a jelentkezőket.

2021. jún. 14.
DSZC
Vendégek jártak a Burgundia utcai DKA-ban

Vendégek jártak a Burgundia utcai DKA-ban

A nyári táborozás nagy hajrája után már a tanév első napján vendégek érkeztek a Digitális Közösségi Alkotóműhelyünkbe.

2021. szept. 1.
DSZC


KIMIKK
4IG Nyrt.Alföldi Nyomda Zrt.ALFÖLDI TEJAquaticum Hotel**** - Natura ÉtteremArchline.XPBAUVIV Kft. BDR MédiaBest FMBMWBTBumet Hungary Kft.Bürkle Hungary Kft.Cívis Ház. Zrt.Daniella Kereskedelmi Kft.DEAC-Debreceni Egyetem Atlétikai ClubDebrecen AirportDebrecen BSC KerekasztalDebreceni Campus NP. KH. KFT.Debreceni EgyetemDebreceni Ifjusági HázDéri MúzeumDeufol Hungary Kft. Diehl Aviation Hungary DKV Zrt.dm Kft. Dryvit ProfiDVSC KézilabdaDVSC Labdarugó AkadémiaEDC DebrecenEPAMEurópaRádióFace Media ReklámügynökségFesto Hungary Kft.FISS AutomatikaFLOWSERVEFM90 CampusFőnix Rendezvényszervező Kft.HAJDU Autotechnika Zrt.Hajdú OnlineHajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és IparkamaraHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-bihari NaplóHajdú-Coop Zrt.Hajdúhús 2000 Kft.HedgeHair Kft.HonlapsikerHotel lyciumHUNÉP Zrt.I.K. Hofmann Personal Kft. INTER TAN-KER Kft.Karsol Kft.KeviépKrones Hungary Kft.Manz Gépgyártó Hungary Kft.MÁV Zrt Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen MédiacentrumMédiaworks HungaryMetál-Sheet Kft.MOL MagyarországMVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft.National Instruments Hungary Kft.Neopac Hungary Kft.NKHOerlikonOHOpus TigázOpus TitászPapik Fémmegmunkáló Üzem Kft.Paulik Fafeldolgozó Kft.Rádió1Richter Gedeon Nyrt.Schaeffler MagyarországSemcorpSENSIRIONSMC Hungary Kft.SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. Szib-Ép Kft.Takarék csoportTakarékbank Zrt.Teva Hungarythyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.Trans-Spedtranscosmos Kft.TRENKWALDER OUTSOURCING & HR SERVICESVámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft. HungaryVisdyn Szolgáltató Kft.Vitesco Technologies Hungary Kft.WELDING 2000 Hegesztéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Debreceni Szakképzési Centrum

      4030 Debrecen, Fokos utca 12.

    • Telefon: 06-52/437-311

      E-mail: dszc@dszc.hu

      OM azonosító: 203033

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/008111

      Felnőttképző engedélyszáma:: E/2020/000310


    2024Debreceni Szakképzési Centrum